Music
2014. július 7., hétfő
1. Jungkook
[Jungkook]Ujjaimmal megállás nélkül doboltam az étkezőasztalon,
miközben dudorásztam. Kora reggel volt, ám a nap már fényesen ragyogott
odakint. Egyedül voltam a konyhában. Éhes voltam, de nem nagyon értettem a
főzéshez, így nem próbáltam kísérletezni a konyhában, mert esetleg valami
felrobbanhat. A hűtő szinte üres volt, illetve csak számomra haszontalan kajákkal
volt telepakolva. Semmi előrecsomagolt kaja, vagy zacskós leves. A gyomrom
viszont megállás nélkül korgott. Nem tehettem semmit. Meg kellett várnom, hogy
valaki felébredjen. Esetleg RapMonster. Az ő kajáit mindig szívesen ettem. Mára
nem volt különösebb program betáblázva, csak délutánra egy 1 órás talkshow, így
érthető, hogy a többiek nem akarnak hajnalok hajnalán felkelni. Ekkor lépteket
hallottam. Tehát tényleg van Isten! Ujjongtam magamban, hogy valaki végre
csinál nekem kaját. Felcsillantak a szemeim. Ám a konyha bejáratánál, V-t
pillantottam meg, ahogy ásítva belép a helyiségbe.- Ja, csak te
vagy az? – lombozódtam le.- Neked is jó reggelt! – válaszolt V. Láttam az arcán, hogy magára
vette a dolgot, holott egyáltalán nem állt szándékomban megbántani őt.- Bocs csak kissé kajás vagyok és valljuk be, a te kosztod,
nem valami leányálom. – fintorogtam.- Nézzenek oda, de válogatós valaki! Azt edd, ami van! –
mondta, azzal felkapott két almát, leült velem szembe, és odanyújtotta az
egyiket, amit én rögtön el is fogadtam.- Na Kookie, mesélj, hogy haladsz Jimin-nél? – kérdezte suttogva,
fülig érő szájjal. Ha beleharaptam volna az almába, most tuti félrenyeltem
volna. Bár V suttogott, de a nagy csönd miatt, mégis tartottam attól, hogy
valaki meghallja.- Kuss! – rivalltam rá, miközben teljesen elpirultam. – Még…
nem mondtam el neki. – sütöttem le a szemeimet.- Mi??? Jeon Jeongguk te teljesen megőrültél? Mégis mikor
tervezted elmondani neki???- Hmm… Lássuk csak… a halálom előtt egy nappal éppen
megfelelne. Különben is. Te is tudod, hogy milyen nehéz ez. Egy csapat vagyunk,
egy nagycsalád.- Pontosan Kookie. És egy családban van 2 szülő is. –
elfintorodtam erre a mondatra. Komolyan így próbál bíztatni? Épp válaszolni
akartam, amikor megjelent Jimin, az emlegetett szamár. Látszólag zaklatott volt,
mintha már régóta fent lenne.- Jó reggelt! – mondtuk kórusban V-vel, miközben kérdőn
néztünk a zaklatott fiúra. Jimin tudomást sem vett rólunk, amikor megjelent a
helyiségben a másik jómadár is, Jin.- Nem tehetek róla, hogy én nem vagyok olyan! – kiabálta Jin
úgy, mint ha ott se lennénk V-vel. Jimin háttal állt neki. Kezei ökölbe
szorultak.- Hogy ne tehetnél?! Pont TE mondtad, hogy már régóta
sejtetted! Egész végig csak játszottál… - kiabált Jimin is, amikor megjelent
RapMonster és félbeszakította őket.- Hé’, hé’, hé’! Mi ez a vita itt korán reggel? – kérdezte,
a két fiú közé állva, egyszer Jimin-re, egyszer Jin-re nézve, akik csak egymás
szemébe néztek, és tekintetük szikrákat szórt. A kínos csendtől, és a levegőben
egyre gyülemlő feszültség miatt, összeszorult a gyomrom. – Valaki válaszoljon
már nekem! – szólalt meg végül RapMonster, éles hangon.- Majd ha Jin-nek lesz kedve, akkor elmondja. Én befejeztem.
– közölte Jimin, azzal otthagyott minket, és elvonult a szobájába. Mindenki
Jin-re nézett, aki nagy levegőt vett, és belekezdett a mondandójába.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Sziaa~
VálaszTörlésNekem nagyon tetszik!! :)) Mikor lesz folyti? ^^
Szia ^^ még ma fent lesz ^^
Törléssziaa~ :3
VálaszTörlésNagyon jó nekem is tetszik!.^^ csak ha nem haragunál lenne pár megjegyzésem.^^" negatív és pozítiv értelembe.:D de amugy tényleg tetszik,folytit meg várom!.^^
Szia nyugodtan mondd, mert kíváncsi vagyok, hogy esetleg mivel lehetne élvezetesebb a sztori ^^
Törlés