8. Suga

[Suga]A mai veszekedés után este, már nem akartam Jin-t látni. Hogy miért? Mert elfelejtette megemlíteni azt az apróságot, hogy Jimin szerelmet vallott neki. Ő pedig persze, hogy nem az igazat mondja el neki, nem dehogy, rátesz egy lapáttal. Elegem van a hazugságaiból. A mai napon, betelt a pohár. Nem csak Jimin-nek, de nekem is fájdalmat okozott a folytonos titkolózásával. Egyre jobban éreztem azt, hogy el kellene mondanunk a többieknek. Sóhajtva indultam meg vacsora után a szobámba, hogy lezuhanyozzak és lefeküdjek. Mára már elég volt a problémákból. Mondjuk kifejezetten hálás voltam RapMonster-nek, hogy kitalálta ezt a jövőheti nyaralást. Ahogy éppen lenyomtam volna a kilincset, valaki megragadta a vállamat, és megfordított. Nem kellett gondolkoznom, hogy ki lehet az, ugyanis ez a valaki, ahogy szembe került velem, megcsókolt. Nem viszonoztam, makacsul összeszorítottam az ajkaimat, és ellöktem magamtól. Jin, olyan arcot vágott, mint akit pofon vágtak. 

- Mi a baj? - kérdezte.
- Bocs, de ehhez most nincs hangulatom. - közöltem vele nyersen és megfordultam, hogy bemenjek végre a szobámba, de ő ismét megragadta a csuklómat. - Nem érted, hogy most nem akarom?! Hagyjál békén! - hisztiztem, de ő ennek ellenére is, türelmesen nézett rám. "Utáltam", hogy ilyen kitartó, mégis... annyira jól esett.
- Mi a baj? - ismételte meg a kérdését. Ökölbe szorult a kezem és lesütöttem a szemeimet.
- Az, hogy egy hazug barom vagy. - közöltem vele kifejezéstelen hangon. Éreztem, hogy a teste megfeszül, és erősebben szorította meg a csuklómat.
- Mégis miért?
- Azért mert nekem, és Jimin-nek is hazudtál! Komolyan ennyire szégyellsz engem - üvöltöttem. Erre ő a falhoz préselt és megcsókolt.
- Buta... sohasem szégyelltelek téged... csak úgy gondoltam jobb, ha meghagyom őt abban a hitben, hogy csupán az indentitásom az oka annak, hogy nem szeretek belé. - suttogta.
- Arra nem gondoltál, hogy esetleg le is bukhatunk? - fordítottam el a fejemet, mire ő egyik kezével tovább tartotta a csuklómat, másikkal megfogta az államat, és megint szemtől-szembe fordított önmagával. A tekintetem remegett és éreztem, hogy elpirultam. Megint megcsókolt... ezt nem hiszem el! Nem tudok rá haragudni... túlságosan szeretem. Egy csókja, de akár csak egy érintése is elvarázsolt. Ahogy az ajkai az enyémhez simultak éreztem, hogy igazán törődik velem.
- Had aludjak ma nálad! - súgta végül a fülembe, ahogy véget vetett a csóknak. Kirázott a hideg.
- Hü... hülye... - pirultam el, és kerülni kezdtem a tekintetét.
- Nézz a szemembe! - kérlelt, és végigsimított az arcomon. Nem tudtam nem engedelmeskedni neki. Ránéztem. A szemeimben vágy tükröződött.
- Ma... nem. - válaszoltam, azzal kibújtam a fogságából, és gyorsan besiettem a szobámba. Bezártam az ajtót. Mindegy egyes porcikám kívánta őt, hogy velem legyen, de éreztetni akartam vele, hogy én nem egy egyszerű háziállat vagyok, aki akkor is hűséges marad, ha már a gazdája nem is szereti... bár ezzel magamat is bűntettem. Hallottam a távolodó lépteit, és megkönnyebbülve felsóhajtottam. Beálltam a tusoló alá, és megengedtem a meleg vizet. Aránylag gyorsan lezuhanyoztam, utána fogat mostam és ledőltem az ágyamra, de nem tudtam aludni. Egyszerűen nem. Valamikor éjfél körül nyomhatott el nagy nehezen az álom, ám hajnali kettőkor ismét felriadtam. Borzasztó álmom volt. Ahogy az arcomhoz értem, éreztem, hogy könnyezek. Most azonnal látni akartam Jin-t. Bár ez lehet, hogy elég nagy hülyeség volt, hogy hajnali kettőkor látni akartam őt ráadásul úgy, hogy én utasítottam vissza. A testem remegett a kimerültségtől, és a félelemtől. Még mindig sírtam. Csendben átsétáltam Jin szobájához, és bekopogtam. Nem volt válasz. Már épp indultam volna vissza, amikor kinyílt az ajtó, és Jin lépett ki szemeit dörzsölgetve. A haja borzos volt, látszott, hogy aludt. Kissé bűntudatom volt, hogy felébresztettem. Ahogy kissé magához tért kérdőn nézett rám.
- Mi történt? Miért sírsz? - kérdezte.
- Szörnyű álmom volt. - válaszoltam remegő hangon, mire ő kedvesen elmosolyodott, és magához szorított.
- Mit álmodtál?
- Azt, hogy megharagudsz rám és elhagysz, a banda felbomlik, és engem kidobnak otthonról, majd az úton egyszer látlak téged, ahogy egy másik fiúval sétálgatsz kézen fogva, és amint meglátsz elfintorodsz és tovább mész. - zokogtam. Olyan valósnak tűntek a képek, mintha igazak lettek volna.
- Ilyen soha se fog előfordulni kis hülye. - mondta, és a hajamat kezdte simogatni. Az ölelése megnyugtatott. Észre se vettem, de pár pillanat múlva, a karjaiban aludtam el. Akkor jöttem rá, hogy ő jelenti nekem a biztos helyet, a biztonságot, az életet. Nélküle, senki lennék.