[RapMonster]A stúdióban voltam, és éppen az új tagról tárgyaltam a lemezkiadóval. Minden egyes pillanatban majdhogynem elsírtam magamat, ahogy a menedzserünk az új tagról áradozott, hogy milyen kedves, rendes, tehetséges, szorgalmas...stb. A francba is! Nekem V kell nem holmi új tag. Az ő hangja pótolhatatlan, ahogy bármelyikünké a bandában. A személyisége amit szintén nagyon hiányoltunk, az is csak V tulajdona. De nem tehettem mást. Géphez hasonló módon helyeseltem, és töltöttem ki a lapokat. Késő este volt már, és normális esetben soha sem volt baj, hogy ilyen sok időt kellett a stúdióban töltenem, mert olyankor mindig dalt írtam, vagy a fotókat ellenőriztem, esetleg szervezkedtem. De akkor, az idő szinte fájdalmasan lassan telt. Ahogy semmi másról nem szólt az ott eltöltött órák, csak arról, hogy végzem a kötelező papírmunkát. Semmi örömömet nem leltem ebben az egészben, és a debütálásunk óta először, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy biztosan megérte e, hogy én lettem a leader. És az a tény, hogy ilyenek jártak a fejemben miközben az új tag adatlapját ellenőriztem, megijesztett. Ekkor megszólalt a telefonom. Suga volt az. Meglepődtem, hisz úgy tudtam Jin-nel van.
- Mi történt? - vettem fel a telefont.
- J-Hope-ék elmentek meglátogatni V-t a kórházban és fogalmam sincs mi történt, mivel Hoseok csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy volt valami nem kívánatos személy a kórházban. Mindenesetre Jimin és Kookie megint balhéznak. - mesélte YoonGi. Az arcomat a tenyerembe temettem. Már csak ez hiányzott.- Pontosan mi történt? - motyogtam.
- Hát hazajöttünk SeokJin-nel és hát Süti a konyhában volt és mosogatott. Amikor köszöntünk neki ránk se nézett, aztán megjelent Jimin, erre JungKook elzárta a vizet és kisétált a konyhából, és erre Jimin utána kiáltott, erre Kookie csak annyit mondott, hogy "végeztem veled". És bement a szobájába. Jin most éppen Jimin-t vigasztalja, aki meg nem tudja abbahagyni a sírást. - valami akkor elszakadt bennem. Már túl sok volt ez az egész, és még fáradt is voltam. nem tudom mi lelt, de pár pillanatig csöndben voltam, majd egyszer csak beleüvöltöttem a telefonba.
- Egyszer az életben nem lehetne kihagyni ezeket a rohadt drámázásokat? Baszottul nem érdekelnek a homokos problémáitok, ennél sokkal nagyobb bajom is van! Pont leszarom, hogy az a két pöcs éppen min vitázik! elegem van. - néma csend volt erre a válasz, majd Suga pár pillanat múlva kinyomta a telefont. elemeltem a készüléket a fülemtől, és a kezem remegni kezdett, a szemeim kikerekedtek. el sem hittem, hogy ilyet mondtam YoonGi-nak. Soha nem beszéltem velük így, szinte soha nem engedtem meg velük szemben magamnak azt, hogy felemeljem a hangomat. Pár percig még így ültem, de aztán észbe kellett, hogy kapjak. Nem most volt itt az ideje az önemésztésnek. Amit elrontottam, jóvá kell tennem. Úgy ahogy voltam, félbe hagyva munkámat, visszasiettem a dorm-ba. Amint visszaértem, az egész bandát összehívtam a nappaliba. Ideje volt komolyan tisztázni a dolgokat. Csakhogy ez nehezebbnek bizonyult mint gondoltam. A szobán néma csönd uralkodott. Mindenki megvetéssel nézett rám. Soha nem láttam még ezt a rideg tekintetet tőlük.
- Szeretnék tőletek bocsánatot kérni. Mindegyikőtöktől. Egy vezető nem engedheti meg magának azt, hogy így beszéljen a társaival. szeretném ha tudnátok, hogy nem ítéllek el titeket se azért mert melegek vagytok, se azért, ha nem akartok többé velem beszélni. De ebben az esetben is, kérlek csak most az egyszer hallgassatok meg. Tisztáznunk kell egy-két dolgot. sok minden történt az elmúlt időben, ami mindannyiunkat nagyon megviselt. És mindannyian tudjuk, hogy innen nincs tovább út. - nyeltem egyet. Bár a torkomat a sírás szorongatta, nem hagyhattam most abba. Nem hátrálhattam meg. Az ő, és a rajongók érdekében. - Éppen ezért... A Bangtan boys egy hét múlva alá fog írni egy szerződést... - a hangom remegett. - Amivel... - nem bírtam... egyszerűen nem bírtam kimondani. - Véglegesen feloszlatjuk a bandát. 
[J-Hope]Éreztem, ahogyan a testem remeg, amikor megkérdem Jimin-t és JungKook-ot, hogy jöjjenek el velem a kórházba. Egyszerűen nem bírtam tovább. Beleőrültem a gondolatba, hogy nem lehetek TaeHyung-al. És a tetejében még a bandának is befellegzett. Őrület, hogy egy pár héttel ezelőtt még totálisan az járt a fejemben, hogy minden tökéletes. Mostanra, ez már teljesen elmúlt.
Kookie és Jimin bólintottak, majd elindultunk, ki a kocsihoz. Hála az égnek annyi energiám még volt, hogy vezessek, de az is csak V miatt. Két társam beült az egyel hátrébb lévő ülésekre, és néma csöndben várták, hogy elinduljunk. Beindítottam a kocsit, és ki is parkoltam a dorm parkolójából. A kórház nem volt messze, mivelhogy a menedzserünk sem akarta, hogy nagyon távol ápolják V-t a bandától. Úgy tíz perc kocsikázás után oda is értünk a célként szolgáló épülethez. A szívem nagyokat dobbant, ahogy beléptünk a liftbe, és minden elhagyott szinttel, egyre közelebb kerültünk TaeHyung-hoz. Ahogy a lift kinyílt, megfeledkeztem a hátra hagyott JungKook-ról és Jimin-ről, és szinte már futva indultam el a szoba felé, ahol V-t ápolták. Látogatási idő volt, meg amúgy is, RapMonster elintézte, hogy mi akkor is bemehessünk, amikor elméletileg nem fogadnak látogatókat. Kivétel ezalól ha V olyan állapotba kerül, hogy beavatkozásra van szükség, vagy ha esetleg felébredne. A rákos daganatot hála az égnek sikerült kioperálni, és azon a napon tényleg újra megcsapott a remény sugara. Csakhogy ez hamar elszállt, mert az orvosok szerint V kómáját nem a rák okozta. Persze jó, hogy megszabadultak tőle meg minden, de a kóma egy teljesen, a ráktól független dologtól állt be. Mikor beértünk a kórterembe, a szemeim könnybe lábadtak. V sápadtan feküdt az ágyon, hajának színe már nem volt olyan élénk, mint szokott lenni. Mégis... én egy csodának éreztem, hogy láthatom őt. Gyönyörűnek találtam. A száján lélegeztető gép volt, de a mellkasa emelkedett és süllyedt, illetve egy ujjára csatolt gép segítségével, egy monitorra kapcsolva, a pulzusát is figyelték, ezzel árulkodva arról, hogy él. Hihetetlen volt számomra, és legszívesebben magamhoz szorítottam volna azt a hülye oroszlánt, de csak álltam ott, némán szipogva. A doktor úr aki tökéletes figyelemmel ápolta a szerelmemet most felállt, és oda lépett hozzám. Hálás voltam neki, hogy ennyire vigyáz V-re. - Nos, úgy tűnik az állapota valamelyest javulásnak indult. - mosolyodott el halványan a doktor, majd átlapozgatta a kezében tartott iratokat. - Úgy látszik fel fog épülni. - a szavak a füleimben dalként hatottak. - Mikor? - csillantak fel a szemeim hitetlenkedve, mintha csoda történt volna. a doktor csak megrázta a fejét. - Ez egy hosszú folyamat. Lehet, hogy ebben a hónapban felépül, de az is lehet, hogy egy fél év vagy év múlva nyitja ki újra a szemeit. Viszont megnyugtathatom önt, biztosan fel fog ébredni. - megkönnyebbültem. Nem számít, hogy egy év vagy egy hónap múlva ébred csak fel. Az a tény, hogy gyógyul, hogy meg fog gyógyulni, újabb reményt nyújtott. Az ágyon fekvő V-re néztem, amikor észre vettem, hogy egy ismerős lány térdel a fekvőhely mellett. Ekkor hallottam, hogy a mellettem álló Jimin lélegzete elállt. Ránéztem. Jimin szemei kikerekedtek, ahogy tekintete találkozott a lányéval. - Park.... Jimin.... - lehetett leolvasni a lány szájáról, aki látszólag szintén meg volt lepődve. - Lee SooYun? - suttogta Jimin, valószínűleg a lány nevét. - Ki ez a lány? - kérdezte JungKook, tekintete a két személy között cikázott. - SooYun... - kezdte Jimin, a hangja elakadt. - A volt barátnőm.
