[RapMonster]A stúdióban voltam, és éppen az új tagról tárgyaltam a lemezkiadóval. Minden egyes pillanatban majdhogynem elsírtam magamat, ahogy a menedzserünk az új tagról áradozott, hogy milyen kedves, rendes, tehetséges, szorgalmas...stb. A francba is! Nekem V kell nem holmi új tag. Az ő hangja pótolhatatlan, ahogy bármelyikünké a bandában. A személyisége amit szintén nagyon hiányoltunk, az is csak V tulajdona. De nem tehettem mást. Géphez hasonló módon helyeseltem, és töltöttem ki a lapokat. Késő este volt már, és normális esetben soha sem volt baj, hogy ilyen sok időt kellett a stúdióban töltenem, mert olyankor mindig dalt írtam, vagy a fotókat ellenőriztem, esetleg szervezkedtem. De akkor, az idő szinte fájdalmasan lassan telt. Ahogy semmi másról nem szólt az ott eltöltött órák, csak arról, hogy végzem a kötelező papírmunkát. Semmi örömömet nem leltem ebben az egészben, és a debütálásunk óta először, komolyan elgondolkodtam rajta, hogy biztosan megérte e, hogy én lettem a leader. És az a tény, hogy ilyenek jártak a fejemben miközben az új tag adatlapját ellenőriztem, megijesztett. Ekkor megszólalt a telefonom. Suga volt az. Meglepődtem, hisz úgy tudtam Jin-nel van.
- Mi történt? - vettem fel a telefont.
- J-Hope-ék elmentek meglátogatni V-t a kórházban és fogalmam sincs mi történt, mivel Hoseok csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy volt valami nem kívánatos személy a kórházban. Mindenesetre Jimin és Kookie megint balhéznak. - mesélte YoonGi. Az arcomat a tenyerembe temettem. Már csak ez hiányzott.- Pontosan mi történt? - motyogtam.
- Hát hazajöttünk SeokJin-nel és hát Süti a konyhában volt és mosogatott. Amikor köszöntünk neki ránk se nézett, aztán megjelent Jimin, erre JungKook elzárta a vizet és kisétált a konyhából, és erre Jimin utána kiáltott, erre Kookie csak annyit mondott, hogy "végeztem veled". És bement a szobájába. Jin most éppen Jimin-t vigasztalja, aki meg nem tudja abbahagyni a sírást. - valami akkor elszakadt bennem. Már túl sok volt ez az egész, és még fáradt is voltam. nem tudom mi lelt, de pár pillanatig csöndben voltam, majd egyszer csak beleüvöltöttem a telefonba.
- Egyszer az életben nem lehetne kihagyni ezeket a rohadt drámázásokat? Baszottul nem érdekelnek a homokos problémáitok, ennél sokkal nagyobb bajom is van! Pont leszarom, hogy az a két pöcs éppen min vitázik! elegem van. - néma csend volt erre a válasz, majd Suga pár pillanat múlva kinyomta a telefont. elemeltem a készüléket a fülemtől, és a kezem remegni kezdett, a szemeim kikerekedtek. el sem hittem, hogy ilyet mondtam YoonGi-nak. Soha nem beszéltem velük így, szinte soha nem engedtem meg velük szemben magamnak azt, hogy felemeljem a hangomat. Pár percig még így ültem, de aztán észbe kellett, hogy kapjak. Nem most volt itt az ideje az önemésztésnek. Amit elrontottam, jóvá kell tennem. Úgy ahogy voltam, félbe hagyva munkámat, visszasiettem a dorm-ba. Amint visszaértem, az egész bandát összehívtam a nappaliba. Ideje volt komolyan tisztázni a dolgokat. Csakhogy ez nehezebbnek bizonyult mint gondoltam. A szobán néma csönd uralkodott. Mindenki megvetéssel nézett rám. Soha nem láttam még ezt a rideg tekintetet tőlük.
- Szeretnék tőletek bocsánatot kérni. Mindegyikőtöktől. Egy vezető nem engedheti meg magának azt, hogy így beszéljen a társaival. szeretném ha tudnátok, hogy nem ítéllek el titeket se azért mert melegek vagytok, se azért, ha nem akartok többé velem beszélni. De ebben az esetben is, kérlek csak most az egyszer hallgassatok meg. Tisztáznunk kell egy-két dolgot. sok minden történt az elmúlt időben, ami mindannyiunkat nagyon megviselt. És mindannyian tudjuk, hogy innen nincs tovább út. - nyeltem egyet. Bár a torkomat a sírás szorongatta, nem hagyhattam most abba. Nem hátrálhattam meg. Az ő, és a rajongók érdekében. - Éppen ezért... A Bangtan boys egy hét múlva alá fog írni egy szerződést... - a hangom remegett. - Amivel... - nem bírtam... egyszerűen nem bírtam kimondani. - Véglegesen feloszlatjuk a bandát. 
[J-Hope]Éreztem, ahogyan a testem remeg, amikor megkérdem Jimin-t és JungKook-ot, hogy jöjjenek el velem a kórházba. Egyszerűen nem bírtam tovább. Beleőrültem a gondolatba, hogy nem lehetek TaeHyung-al. És a tetejében még a bandának is befellegzett. Őrület, hogy egy pár héttel ezelőtt még totálisan az járt a fejemben, hogy minden tökéletes. Mostanra, ez már teljesen elmúlt.
Kookie és Jimin bólintottak, majd elindultunk, ki a kocsihoz. Hála az égnek annyi energiám még volt, hogy vezessek, de az is csak V miatt. Két társam beült az egyel hátrébb lévő ülésekre, és néma csöndben várták, hogy elinduljunk. Beindítottam a kocsit, és ki is parkoltam a dorm parkolójából. A kórház nem volt messze, mivelhogy a menedzserünk sem akarta, hogy nagyon távol ápolják V-t a bandától. Úgy tíz perc kocsikázás után oda is értünk a célként szolgáló épülethez. A szívem nagyokat dobbant, ahogy beléptünk a liftbe, és minden elhagyott szinttel, egyre közelebb kerültünk TaeHyung-hoz. Ahogy a lift kinyílt, megfeledkeztem a hátra hagyott JungKook-ról és Jimin-ről, és szinte már futva indultam el a szoba felé, ahol V-t ápolták. Látogatási idő volt, meg amúgy is, RapMonster elintézte, hogy mi akkor is bemehessünk, amikor elméletileg nem fogadnak látogatókat. Kivétel ezalól ha V olyan állapotba kerül, hogy beavatkozásra van szükség, vagy ha esetleg felébredne. A rákos daganatot hála az égnek sikerült kioperálni, és azon a napon tényleg újra megcsapott a remény sugara. Csakhogy ez hamar elszállt, mert az orvosok szerint V kómáját nem a rák okozta. Persze jó, hogy megszabadultak tőle meg minden, de a kóma egy teljesen, a ráktól független dologtól állt be. Mikor beértünk a kórterembe, a szemeim könnybe lábadtak. V sápadtan feküdt az ágyon, hajának színe már nem volt olyan élénk, mint szokott lenni. Mégis... én egy csodának éreztem, hogy láthatom őt. Gyönyörűnek találtam. A száján lélegeztető gép volt, de a mellkasa emelkedett és süllyedt, illetve egy ujjára csatolt gép segítségével, egy monitorra kapcsolva, a pulzusát is figyelték, ezzel árulkodva arról, hogy él. Hihetetlen volt számomra, és legszívesebben magamhoz szorítottam volna azt a hülye oroszlánt, de csak álltam ott, némán szipogva. A doktor úr aki tökéletes figyelemmel ápolta a szerelmemet most felállt, és oda lépett hozzám. Hálás voltam neki, hogy ennyire vigyáz V-re. - Nos, úgy tűnik az állapota valamelyest javulásnak indult. - mosolyodott el halványan a doktor, majd átlapozgatta a kezében tartott iratokat. - Úgy látszik fel fog épülni. - a szavak a füleimben dalként hatottak. - Mikor? - csillantak fel a szemeim hitetlenkedve, mintha csoda történt volna. a doktor csak megrázta a fejét. - Ez egy hosszú folyamat. Lehet, hogy ebben a hónapban felépül, de az is lehet, hogy egy fél év vagy év múlva nyitja ki újra a szemeit. Viszont megnyugtathatom önt, biztosan fel fog ébredni. - megkönnyebbültem. Nem számít, hogy egy év vagy egy hónap múlva ébred csak fel. Az a tény, hogy gyógyul, hogy meg fog gyógyulni, újabb reményt nyújtott. Az ágyon fekvő V-re néztem, amikor észre vettem, hogy egy ismerős lány térdel a fekvőhely mellett. Ekkor hallottam, hogy a mellettem álló Jimin lélegzete elállt. Ránéztem. Jimin szemei kikerekedtek, ahogy tekintete találkozott a lányéval. - Park.... Jimin.... - lehetett leolvasni a lány szájáról, aki látszólag szintén meg volt lepődve. - Lee SooYun? - suttogta Jimin, valószínűleg a lány nevét. - Ki ez a lány? - kérdezte JungKook, tekintete a két személy között cikázott. - SooYun... - kezdte Jimin, a hangja elakadt. - A volt barátnőm.
[JungKook]A banda napjai szárazon teltek. A BTS egy időre kilépett a reflektorfényből, hisz V nélkül semmit sem tudtunk végre hajtani. A stúdió azon volt, hogy kerítsenek egy ideiglenes tagot, amíg V fel nem épül, de eddig sikertelenül jártak. Bár azt hiszem, ha még sikerülne is új tagot keríteni, akkor sem lopnánk vissza magunkat egyhamar, a rajongók szívébe, ugyanis TaeHyung nélkül semmi sem volt az igazi. Egyszóval a BTS ítéletnapja, már itt lógott a nyakunkon, és az egész bandán eluralkodott a félelem. A félelem V miatt, a félelem a kudarc miatt. J-Hope volt a legrosszabb állapotban. Csak ritkán mozdult ki a szobájából, akkor sem kommunikált senkivel, csak evett néhány falatot, de látszólag nem nagyon volt étvágya, és ez mindenkit nagyon aggasztott. A vak is láthatta rajta, hogy egész nap csak sírt.
Éppen a nappaliban ültem RapMonster-el. Suga és Jin elmentek valamerre kicsit levegőzni, hisz amióta a banda ismét megromlott, nem mozdultunk ki a házból. Nem beszélgettünk, csak ültünk némán a kanapén. NamJoon szemei alatt, fekete karikák húzódtak árulkodva arról, hogy elég sokat éjszakázhatott. A banda sorsa, leginkább őt viselte meg, végül is ő álmodta meg ezt az egészet, ő a leader, az apja mindannyiunknak. Talán ez így furcsán hangzik, de tényleg olyan volt számunkra. Egy aggódó apa. Ekkor megjelent a nappaliban Jimin, egy doboz kólával a kezében. Leült mellém a kanapéra. Hallottam a doboz sercegését, ahogy szerelmem kinyitja az üdítőt. Fejemet a vállának döntöttem, és lehunytam a szemeimet. Próbáltam elképzelni, hogy minden rendben van, hogy most is itt ülök, a banda összes tagjával, akik nevetgélnek, beszélgetnek körülöttem. De tudtam, hogy ez hazugság, és valójában az a szoba, nagyon is üres. Az egyetlen melegséget árasztó pont, Jimin volt. Számomra, a tüzet jelentette, egy végeláthatatlan hóviharban. Ő, az egyetlen remény számomra. Elsírtam magamat. Nem tudtam miért, és teljesen váratlanul ért, de zokogtam, benedvesítve Jimin pólóját, aki átölelt, és a fejemet kezdte simogatni, miközben én védtelenül a mellkasához simultam. Elég gyakran sírtam mostanában, és gyakran jöttek rám sírógörcsök is. Ilyenkor Jimin volt az egyetlen, aki meg tudott nyugtatni. Ő magabiztosnak tűnt, rendíthetetlenül hitt benne, hogy a banda még koránt sem közeledett a végéhez, és ezt tartottam benne annyira lenyűgözőnek. Elszánt volt, és hiába tűnt abszolút reménytelennek a helyzet, ő el tudta velem hitetni, hogy valamikor megint jóra fordulnak majd a dolgok. A légzésem kezdett újra normálissá válni, és a sírást is abbahagytam. De még mindig Jimin-hez simultam, mélyen beszívva az illatát. Felnéztem rá, és válaszul egy aggódó tekintetet kaptam. Halványan elmosolyodtam, és erőtlenül megcsókoltam őt. Az ajkai ismerősek voltak, puhák, és melegek. Bizsergés futott végig a gerincemen. Szemem sarkából láttam, ahogy RapMonster is elmosolyodik kicsit, de jobbnak látta, ha magunkra hagy, és ezért nagyon hálás voltam. Jimin eldöntött a kanapén, fölém mászott, és a nyakamat kezdte csókolgatni, miközben egyik kezével a pólóm alá nyúlt. Ismerős érintések voltak, már rég nem tartottam tőlük. Végignyalt alsó ajkamon, majd a lehető leggyengédebb módon, megcsókolt. Feltűrte a pólót a hasamon, és belecsókolt a köldökömbe, miközben én halkan felnyögtem. Elkezdte letolni a nadrágomat és a bokszeremet egyszerre, miközben én leügyeskedtem róla a pólóját. Ezután felültem, és én is megszabadítottam őt, a felesleges ruhadaraboktól. Most én szerettem volna irányítani. Fölé térdeltem, és óvatosan, már álló tagjára ereszkedtem. Ismét felnyögtem, csak most már jóval hangosabban. Nem a fájdalomtól, hiszen már rég hozzászoktam Jimin méretéhez. Szerelmem végigsimított a gerincemen, és kezei a csípőmnél állapodtak meg, hogy besegítsenek a mozgásba. Eleinte lassan mozogtam fel-le, de később gyorsítottam a tempón. Jimin a mellkasom közé csókolt, én pedig ösztönösen a hajába túrtam, egy sóhaj kíséretében. Hamar elmentem, de ezt nem szégyelltem, addig nem, amíg Jimin juttat ilyen kevés idő alatt a csúcsra. Még mozogtam egy kicsit rajta, de utána ziláltan másztam le róla, és számmal folytattam a befejezetlen munkát. Tagjára markoltam, és húzogatni kezdtem rajta a bőrt, miközben számmal is kényeztettem. Tudtam mik a gyenge pontjai, így azzal is tisztában voltam, hogy mennyire élvezi, a reakcióiból ítélve. A hajamba túrt, nyögdécselt, és amikor nem bírta már tovább, a számba élvezett. Engedelmes kiskutya módjára, mindet lenyeltem. Felhajoltam hozzá egy csókra, ezután visszaöltöztünk. Ekkor, nagy meglepetésünkre J-Hope állt meg a küszöbön. Szemei pirosak, az arca sápadt volt, és úgy tűnt, mintha fogyott volna. Aggódón, és kérdő tekintettel néztünk rá. - Srácok... látni akarom őt... Gyertek el velem! Kérlek... - mondta erőtlenül, és szipogó hangon.
[Jin]Amikor odaértem Jimin-hez, csak figyeltük az eseményeket. Nem avatkozhattunk közbe, egyedül abban reménykedhettünk, hogy RapMonster-ék időben megérkeznek. Ám ekkor megtörtént az, amitől tartottunk. Jimin tüsszentett egyet, és lebuktunk. A következő pillanatban, a bűnözők körénk gyűltek, és gúnyos vigyorral méregettek minket, Megállt bennem az ütő, el sem bírtam hinni, hogy ez történik velünk.- Nézzétek, itt van még a másik két jómadár. Láttunk ám titeket a tévében. Hát mit nem mondjak. Van bennetek lóvé, ígéretesnek tűntök. - mondta az egyik nagy darab férfi. Erős alkohol szag áradt belőle. A következő pillanatban, gyomron vágtak, majd tarkón, és minden elsötétült. Az utolsó dolog amit láttam, hogy Jimin megpróbál kiszabadulni a fogva tartóinak kezei közül. Mikor ismét kinyitottam a szememet, még mindig a parkban voltam. Egy szirénázó mentőnek a hátuljában feküdtem. Amikor felültem, a fejem görcsölni kezdett, és amikor oda kaptam, megéreztem rajta a kötést. Mi történhetett? Ahogy jobban körül néztem, megpillantottam a földön fekvő V-t, és a mellette zokogó J-Hope-ot, akit Suga próbált vigasztalni. RapMonster a rendőrökkel beszélt, Jin-nel együtt, JungKook és Jimin pedig csendben ültek egymás mellett.- Mi történt V-vel? - kérdeztem a két fiút, mire Jimin hátrakapta a fejét.- Újra kellett éleszteni. - mondta, alig hallható hangon. - Az állapota elég kritikus. Az orvosok nagyon aggódnak miatta. - mondta. Hangján hallottam az élettelenségét. Megpróbáltam felállni, de az már nem sikerült. - Ne is próbálkozz! - kezdte, JungKook. - Te sem voltál valami fényes állapotban amikor megtaláltak. Egyedül én voltam eszméletemnél. - csuklott el a hangja a mondat végére.- Mi történt? - kérdeztem. JungKook beszédre nyitotta a száját, de inkább meggondolta magát. az arca elsápadt, és szemeit lesütötte. - Megerőszakolták. - mondta alig hallható hangon Jimin. El sem hittem, a történteket. Úgy gondoltam, ilyenek csak a filmekben vannak. És most mégis megtörtént. Ekkor Suga lépett oda hozzám.- Hogy vagy? - erőltetett egy mosolyt, de látszott rajta, hogy a történtek eléggé megviselték. - Élek. - mondtam, és nem törődve a többiekkel, magamhoz húztam egy csókra. Mikor szétváltunk, először Jimin-re néztem, de ő látszólag nem reagált erre. Mindannyian csak V-t nézték, akit éppen akkor vitték be a mentőbe, hogy a kórházba szállítsák. Nem sokára mi is az intézménybe indultunk. Egy fél napot vártunk az eredményekre, mire végre megjelent az orvos, az eredményekkel a kezében.- A fiatalembernek nagyon nagy szerencséje volt. Ha nem lenne ilyen erős, már valószínűleg meghalt volna. Azonban az állapota eléggé instabil. Szomorú, hogy ilyet kell mondanom, főleg önöknek, de az a helyzet, hogy TaeHyung kómába esett.
Bocsánat mindenkitől, hogy erre egy külön bejegyzést szánok, de szükségét éreztem annak, hogy ezt megosszam veletek. x'''D (nem sokára pedig új rész ^^)
Jimin-JunKook Vine
Jimin-JungKook Vine
[J-Hope] Idegesen szorongattam a készüléket a kezemben, amelyen keresztül folyamatos hívásban voltam Jin-el és Jimin-el. Elméletileg van ötletük, hogy hova mehettek, de ez nem volt nekem elég. V eltűnt, és ráadásul össze is esett. Nagyon ideges voltam, akár csak a többiek, de talán én egy kicsit mégis jobban aggódtam. Talán gonoszság ilyet mondanom, hogy én "jobban aggódtam", hiszen mindannyiunk ugyanannyira aggódna akár Suga, vagy RapMonster eltűnésénél. Bár ez sem teljesen igaz, mert ha RapMonster eltűnne, valószínűleg mind bepánikolnánk, hisz valljuk be, a leader-ünk a csapat szíve, ő nélküle azért elég lehetetlennek tűnik, hogy a banda létezzen. De most nem ez volt a lényeg. A vonal túlsó feléről beszélgetéseket, és nevetéseket hallottam. Hogy képesek ilyenkor ennyire jól szórakozni?! Hahó! Jimin! A fiúd bajban van, te meg vígan nevetgélsz egy másik pasival? Ez milyen már! - ... Várj egy percet! ... Ott! Igen ott! Látod? - suttogott Jimin. - Várj itt, én megnézem mi van ott! - folytatta, majd hallottam, ahogy elindult. Végre valahára hasznát vettük a konferenciahívásnak. Most az egyszer áldom azt az embert, aki ezt kitalálta.- Jin hova ment Jimin? - suttogtam a telefonba, nehogy lebuktassam az említett fiút, bár biztos voltam benne, hogy mindkettejük a fülhallgatójukat használják. - A parkba értünk. Elég sötét van, és itt vannak tőlem úgy egy utcányira, pár hangoskodó részeg férfi. Jimin éppen hozzájuk megy. - hallottam is a kagylóból az egyre erősödő nevetést és ócsárló, illetve kivehetetlen szavakat, ahogy a társunk közeledett az említett csoporthoz. - Srácok... - hallatszott Jimin aggódó hangja a telefonból. - Látom őket... V a földön fekszik, JunKook-ot pedig... - hallottam, hogy milyen ideges lett, és az én szívem is kihagyott egy ütemet. - molesztálják azzal a mocskos kezükkel. - mondta, és tudtam, hogy bármelyik pillanatban képes lenne nekirontani az akár, öt-tíz részeg emberre, aminek tuti nem lenne jó vége. - Jimin... Nyugodj le! Odamegyek. Hoseok, te hívd RapMonster-t, hogy jöjjenek ide, a rendőrökkel együtt! - magamban bólintottam, ahogy Jin lediktálta a címet, én meg letéve a telefont, rögtön tárcsáztam is a leader-t. A picsába! Foglalt volt. nem baj, akkor Suga-t kell hívnom. Idegesen fújtam ki a levegőt, ahogy kicsöngött a telefon és pár búgás után, Suga szólt bele a készülékbe. - Mi az J-Hope? - kérdezte.- Szia, NamJoon ott van? - kérdeztem, mire hallottam ahogy a csapattársam átadja a leader-nek a telefont. - Halló? - szólt bele RapMonster. - Meg vannak Kookie-ék... - kezdtem, majd lediktáltam a címet. - Rendben. Akkor máris jelentem ezt is a rendőröknek. - felsóhajtott. - Öcsém, jó sok papírmunka lesz ez. Nem irigylem a hatóságokat. - egy kis szünetet tartott, majd ismét felsóhajtott. - Hoseok... Ne aggódj! Minden rendben lesz, máris indulunk, te pedig hívd vissza gyorsan Jimin-éket, hogy mi a helyzet?! - bár RapMonster nem láthatta, de bólintottam, majd amint kinyomtam a telefont, már tárcsáztam is a két jómadarat. A telefon kicsöngött. De a nyugodtságom csak pár pillanatig tartott. - A hívott szám, jelenleg nem elérhető...
(Hááát ismét elérkeztünk egy extrához. :D Telik az idő gyerekek, telik, túl gyorsan is. ^^)
[Yong]Jimin nem akarta most azt, JungKook-al. Ilyen állapotban nem. A békülős szexnél nincs rosszabb, legalábbis így gondolta, főleg, hogy az egyik fél hót részeg. Csak betakargatta, és egész éjszaka el nem mozdult mellőle. Folyton az a kép járt a fejében, ahogy az Ő Sütije, valaki mással van együtt. Nem tehetett róla, de a keze ökölbe szorult, és legszívesebben szétverte volna azt a Daniel-t, vagy ki a fenét. Tudta, hogy a másik fiú sem tehetett a történtekről, hiszen nyilván JungKook is benne volt a dologban, és ő is. Ha nem bántja meg Kookie-t, és nem kapja fel azon a vizet, hogy valaki mást csókol meg teljesen véletlenül (ráadásul ez a valaki RapMonster volt ugyebár, aki sohasem árulná el őket), akkor mind ez nem történt volna meg, és mind együtt élveznék a nyaralást. Kookie korán kelt, hajnali hat körül, ami meglepte Jimin-t. A maknae megdörzsölte a szemeit, és fájdalmas hangokat kiadva, fintorogva ült fel. - Baszki a fejem... - káromkodott. - Eh Jimin? Mit keresel itt... ? És én... mit keresek itt? - kérdezte, ahogy kezdett felocsúdni. - Minden rendben? Jól vagy? - hagyta figyelmen kívül a kérdéseket Jimin. - Igen persze... Jimin én annyira sajnálom... - mondta. Az előző estéről csak halvány emlékképei voltak, de arra amit Jimin mondott neki, tisztán emlékezett. - Nem haragszom te hülye Süti! Tudod mennyire féltem, hogy elveszítelek? - kezdett el könnyezni Jimin, bár lehet hogy csak azért volt ennyire érzékeny, mert nem aludt egész éjjel, és ki voltak készülve az idegei. JungKook nagy szemekkel nézett fel rá, amitől az idősebbnek megszakadt a szíve. Olyan gyönyörű volt, és most... ő is sírt. Átölelték egymást, és egymás vállán sírtak, zokogtak. Mindkettejüknek hihetetlen bűntudata volt, és örültek, hogy végre megint szent a béke. Ez az egész mindkettejüknek tanulságos lecke volt a későbbiekre, hisz mindketten csak kezdők voltak a szerelemben. Viszont bebizonyították egymásnak, hogy a köztük lévő kötelék elég erős ahhoz, hogy átvészeljék a nehezebb időszakokat. Ekkor kinyílt az ajtó, és RapMonster lépett be rajta, a többiekkel együtt. Mindegyikük szeme alatt sötét karikák húzódtak, ami elárulta, hogy ők sem aludtak túl sokat az éjjel. - Jimin te hülye faszkalap! Csak úgy eltűnsz te is, és semmi életjelet nem adtok magatokról! Mi meg halálra aggódtuk magunkat. - Tényleg bocsi. - mondta Jimin. Túl fáradt volt most, egy vitához. V beelőzte a többijeket és ráugrott az ágyra, magához szorítva a maknae-t. - JungKoooooooooooooooooook! Annyira aggódtaaaaam! - hisztizett. Kookie bizonytalanul ölelt vissza. A másnaposság belassította. - Mind nagyon aggódtunk, emiatt a hülye segg miatt. - csatlakozott J-Hope is, miközben Jimin-re mutatott. - Na gyertek ide buzeránsok! - nevetett fel végül RapMonster is, és az egész banda egy hatalmas családi ölelésbe kezdett. JiKook END (a következő EXTRÁKBAN már másik páros "minisztorija" lesz ^^)
