16. V -- > No more reason.

                                                    [V] 

Fogalmam sincs mi történt. Csak egy hatalmas fájdalomra emlékszem, és mégis, egy rideg kórházi szobában ébredtem, mellettem Jimin-nel és Kookie-val. Fel akartam ülni, de a karomból infúzió lógott ki, az arcomon pedig lélegeztető maszk volt.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Elütött egy autó és betört a fejed. - mondta Jimin feszült hangon. Betört a fejem? Mi? Ez nagyon nagy gond volt, hisz idol vagyok. Mi van ha valami maradandó sérülésem lesz? Akkor vége mindennek... a karrieremnek. A picsába!
Nem sokkal később kinyílt az ajtó, és RapMonster, J-Hope, Jin, majd Suga rontott be rajta. RapMonster telefonált, nem tudtam miről lehetett szó, de eléggé üvöltözött a vonal másik felén lévő személlyel.
- Hogy vagy? - kérdezte rögtön J-Hope. Odajött hozzám, leguggolt az ágy mellé, és a kezemet kezdte simogatni. Ijedten a többiekre néztem, akiknek az arcáról le lehetett olvasni, hogy már rég rájöttek a dologra kettőnk között. Ez megnyugtatott, legalább nem kell tovább titkolózni. Mondjuk talán nem mindenki előtt fogunk csókolózni, bár a bandából RapMonster-en kívül, majdnem hogy mindenki meleg.
- Szerinted, hogy vagyok te hülye majom? - kérdezek vissza nem túl kedvesen.
- Most meg mi a halál bajod van? Próbálok veled kedvesen viselkedni és ez a hála? - mondta, tettetett sértődöttséggel.
- Látom azért nem akkora a baj. - tette hozzá Jin. - Ha V elrontja J-Hope nyáladzó jeleneteit, akkor már magánál van.
- Össze kellett varrni a homlokát, mert betört a feje, szóval annyira ne örülj te balfasz! - rivallt rá Jimin Jin-re. Tehát még mindig haragudott rá azért, amiért hazudott, bár már nagyjából kiheverte. Viszont én még jobban bepánikoltam. Össze kellett varrni a fejem? Akkor tényleg búcsút kell intenem az idol munkának igaz. Rettegve Jimin-re néztem, akinek az arca elárulta, hogy ez még nem minden. Jimin... félt. Már épp nyitotta volna a száját, hogy elmondja a pontos problémát, amikor RapMonster lerakta a telefont, és aggódva hozzám lépett, majd jól szemügyre vette az arcomat.
- Hála az égnek annyira nem súlyos a helyzet, a sminkesek ezt el tudják intézni. - sóhajtott fel, kissé megkönnyebbülve.
- Akkor jó. Már csak azt kell megvárni, hogy kiengedjék. - mondta JungKook.
- Na de az mennyi idő?  - kérdezte Suga.
- Épp ez az. Srácok... kapaszkodjatok meg!... - kezdte Jimin. Mindenki egy pillanat alatt lesokkolódott, az arcuk elkomorodott, JungKook sírni kezdett, RapMonster ideges lett, Suga meg se tudott moccanni, Jin pedig leborult a földre, fejét a tenyerébe temetve, ahogy Jimin kimondta a szavakat. Azokat a sorspecsételő, gyilkos szavakat. A szívem zakatolni kezdett, a fülem sípolni. Nem hittem el. Nem akartam elhinni. Nem akartam. Nem akarom... Ez nem lehet... Ez csak egy rossz álom. Ez hihetetlen. De Jimin ilyennel nem viccelne. Bár ha most felkiáltana, hogy csak szívat, akkor jól felnevetnék. Valahol a szívem mélyén ezt kívántam... de nem nevetett fel senki.... ez a dolog teljesen komoly volt.
- TaeHyung... rákos.