24. J-Hope - Ismerős Arc és Egy Régi Emlék

[J-Hope]Éreztem, ahogyan a testem remeg, amikor megkérdem Jimin-t és JungKook-ot, hogy jöjjenek el velem a kórházba. Egyszerűen nem bírtam tovább. Beleőrültem a gondolatba, hogy nem lehetek TaeHyung-al. És a tetejében még a bandának is befellegzett. Őrület, hogy egy pár héttel ezelőtt még totálisan az járt a fejemben, hogy minden tökéletes. Mostanra, ez már teljesen elmúlt. 

Kookie és Jimin bólintottak, majd elindultunk, ki a kocsihoz. Hála az égnek annyi energiám még volt, hogy vezessek, de az is csak V miatt. Két társam beült az egyel hátrébb lévő ülésekre, és néma csöndben várták, hogy elinduljunk. Beindítottam a kocsit, és ki is parkoltam a dorm parkolójából. A kórház nem volt messze, mivelhogy a menedzserünk sem akarta, hogy nagyon távol ápolják V-t a bandától. Úgy tíz perc kocsikázás után oda is értünk a célként szolgáló épülethez. A szívem nagyokat dobbant, ahogy beléptünk a liftbe, és minden elhagyott szinttel, egyre közelebb kerültünk TaeHyung-hoz. Ahogy a lift kinyílt, megfeledkeztem a hátra hagyott JungKook-ról és Jimin-ről, és szinte már futva indultam el a szoba felé, ahol V-t ápolták. Látogatási idő volt, meg amúgy is, RapMonster elintézte, hogy mi akkor is bemehessünk, amikor elméletileg nem fogadnak látogatókat. Kivétel ezalól ha V olyan állapotba kerül, hogy beavatkozásra van szükség, vagy ha esetleg felébredne. A rákos daganatot hála az égnek sikerült kioperálni, és azon a napon tényleg újra megcsapott a remény sugara. Csakhogy ez hamar elszállt, mert az orvosok szerint V kómáját nem a rák okozta. Persze jó, hogy megszabadultak tőle meg minden, de a kóma egy teljesen, a ráktól független dologtól állt be. Mikor beértünk a kórterembe, a szemeim könnybe lábadtak. V sápadtan feküdt az ágyon, hajának színe már nem volt olyan élénk, mint szokott lenni. Mégis... én egy csodának éreztem, hogy láthatom őt. Gyönyörűnek találtam. A száján lélegeztető gép volt, de a mellkasa emelkedett és süllyedt, illetve egy ujjára csatolt gép segítségével, egy monitorra kapcsolva, a pulzusát is figyelték, ezzel árulkodva arról, hogy él. Hihetetlen volt számomra, és legszívesebben magamhoz szorítottam volna azt a hülye oroszlánt, de csak álltam ott, némán szipogva. A doktor úr aki tökéletes figyelemmel ápolta a szerelmemet most felállt, és oda lépett hozzám. Hálás voltam neki, hogy ennyire vigyáz V-re. - Nos, úgy tűnik az állapota valamelyest javulásnak indult. - mosolyodott el halványan a doktor, majd átlapozgatta a kezében tartott iratokat. - Úgy látszik fel fog épülni. - a szavak a füleimben dalként hatottak. - Mikor? - csillantak fel a szemeim hitetlenkedve, mintha csoda történt volna. a doktor csak megrázta a fejét. - Ez egy hosszú folyamat. Lehet, hogy ebben a hónapban felépül, de az is lehet, hogy egy fél év vagy év múlva nyitja ki újra a szemeit. Viszont megnyugtathatom önt, biztosan fel fog ébredni. - megkönnyebbültem. Nem számít, hogy egy év vagy egy hónap múlva ébred csak fel. Az a tény, hogy gyógyul, hogy meg fog gyógyulni, újabb reményt nyújtott. Az ágyon fekvő V-re néztem, amikor észre vettem, hogy egy ismerős lány térdel a fekvőhely mellett. Ekkor hallottam, hogy a mellettem álló Jimin lélegzete elállt. Ránéztem. Jimin szemei kikerekedtek, ahogy tekintete találkozott a lányéval. - Park.... Jimin.... - lehetett leolvasni a lány szájáról, aki látszólag szintén meg volt lepődve. - Lee SooYun? - suttogta Jimin, valószínűleg a lány nevét. - Ki ez a lány? - kérdezte JungKook, tekintete a két személy között cikázott. - SooYun... - kezdte Jimin, a hangja elakadt. - A volt barátnőm.